A fővárosba látogat a Berényi-csapat

E. Ádám * 2018-04-14 20:28:56

Nincs megállás, a szerdai Sopron elleni siker után szombaton 18 órától újra pályára lép a DEAC kosárlabdacsapata az NBI alsóházi rájátszásában. Berényi Sándor együttese a MAFC-hoz látogat, akik hozzájuk hasonlóan az utóbbi időben kezdenek magukra találni.

Az alapszakaszban kétszer már megmérkőztek egymással a felek, és érdekes módon mindkét alkalommal vendég győzelem született. Ősszel a bajnokságot kiválóan kezdő hajdúságiak a fővárosban 75-70-es győzelmet arattak, ám januárban a műegyetemistáknak a Nagyerdőn sikerült revansot venniük. Mindkét csapat győzelemmel kezdte az alsóházat, a debreceniek a Sopront verték magabiztosan hazai pályán, míg Fodor Mártonék meglepetésre Jászberényből távoztak győztesen. Utolsó öt találkozójából mindkét gárda hármat nyert meg, így szinte lehetetlen megjósolni az eredményt, egy biztos, hajdúsági siker esetén hatalmas lépést tehetnek Molnár Andrásék a bentmaradásért.

A MAFC keretéből többen is képesek eldönteni egy mérkőzést, a szerdán 33 pontot jegyző Toney Macray, az átigazolási határidő lejárta előtt megszerzett Nebojsa Dukics, vagy a Debrecenben nyerőembernek bizonyuló Fodor Márton semlegesítése kulcskérdés lesz. A DEAC várhatja kényelmesebb helyzetből a találkozót, hiszen a fővárosiakkal szemben kettő, míg a sereghajtó Sopronnal szemben három győzelem előnye van. A műegyetemistákon ezzel szemben sokkal nagyobb a teher, nekik az alsóházból hátralévő öt mérkőzésen már nem nagyon szabad hibázniuk, ha szeretnék elkerülni a kiesésről döntő play-outot.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában
Responsive image
A szakmai stábban erősített a DEAC

E. Ádám * 2018-03-14 11:08:48

Responsive image
Svéd válogatottal erősödik a csapat

E. Ádám * 2018-07-26 20:22:23

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS