Győzelemmel zártuk az alapszakaszt

E. Ádám * 2018-04-06 12:08:27

Tizenkét ponttal nyert a DEAC az NB I. A-csoportos bajnokság alapszakaszának záró fordulójában. Berényi Sándor együttese egy-két megingástól eltekintve szinte végig kézben tartotta a mérkőzést, s végül nagyon értékes sikert aratott. A hajdúságiak így két győzelem fórral kezdhetik meg az alsóházi rájátszást. 

Állva hagyta ellenfelét a DEAC, Goran Martinics és Bognár Kristóf kettő-kettői nagyon hatékonyak voltak, három perc után már 8-2-t mutatott az eredményjelző. Mohácsi Máté fújt ébresztőt társainak, ám a hazaiak tovább robogtak, Lilov zsákolása után időt is kért Bencze Tamás. A rövid pihenő után Jones triplájával már tíz fölé nőtt a különbség, érezhetően nagyon motiváltak voltak a cívisvárosi kosarasok (15-4). A ZTE még időben eszmélt, és a válogatott Benke Szilárd vezérletével öt egységnyire zárkóztak a negyed végére.

A második tízperc Martinics hármasával indult, melyre Horváth Ákos szinte azonnal válaszolt. Védőoldalon mindkét gárdának akadtak gondjaik, a hajdúságiak montenegrói irányítója kis túlzással azt csinált, amit akart, két perc alatt hét pontot és egy gólpasszt is jegyzett, melyet Lauderdale könyörtelenül bezsákolt. Hiába támadott fantasztikusan a DEAC, a zalaiaknál a Kinney-Vaughn páros is nagyon eredményes volt, így állandósult a különbség. Négy perccel a nagyszünet előtt Benke egyenlített egy kettő plusz egyes akcióval, ráadásul Mikovics távolijával fordítani is tudtak (38-39). Hazai időkérés után sikerült stabilizálni a védekezést, újra átvette a vezetést a DEAC, sőt Martinics utolsó másodperces kosarával újra visszaállt az 5 pontos cívisvárosi előny.

A fordulás után Lilov hárompontosa adta meg az alaphangot, a vendégek a gyűrű alól, míg a DEAC gyorsindításokból és zárás-leválásokból igyekezett érvényesülni. Mindkét vezetőedző a lepattanókban látta az eredményesség kulcsát, érkezett is Lauderdale és Radics. A negyed derekán Jones harcolt ki egy sportszerűtlen hibát Benkén, a kanadai pontjaival pedig újra kétszámjegyű lett a differencia (60-50), Lilov ziccere után pedig már vendég időkérés következett. Okosan játszottak a hajdúságiak, és ami ennél is üdítőbb volt a debreceni publikum számára, hogy a védekezés kezdett összeállni.

Armwood ziccere után, Lauderdale, majd Jones is blokkolt egyet, sőt Bognár Kristóf triplájával már 15 volt közte. A zalaiakban az extra napot kifogó Vaughn tartotta a lelket, de jelentősen közelebb kerülniük nem sikerült. Öt perccel a vége előtt Armwood zsákolt gyorsindításból, ám a ZTE 9-1-s rohanással újra látótávolságon belül került, Berényi Sándor magához is hívta övéit (76-68). Velkey János a legjobbkor dobott egy hármast, ez pedig átlendítette a DEAC-ot a holtponton, így hiába tettek meg mindent a felzárkózás érdekében a kékmezesek, végül 12 pontos debreceni siker született. Nagyon sokat számíthat ez a győzelem a DEAC-nak, hiszen az alsóházat így két meccs előnnyel kezdhetik meg a MAFC-Sopron kettőssel szemben.

DEAC - ZALAKERÁMIA-ZTE KK 83 - 71 (23–18, 23–23, 18–11, 19–19)

DEAC: JONES 18/3, MARTINIC 13/3, Lilov 13/6, BOGNÁR K. 13/3, ARMWOOD 15 Cserék: Lauderdale 6, Velkey 5/3, Molnár A -.

Edző: Berényi Sándor

ZALAEGERSZEG:  Kinney 7/3, VAUGHN 19/15, BENKE 16/3, Szabó Zs. 2, Radic 12. Cserék: Mohácsi -, Horváth Á. 6/6, Mikovics 9/3, Doktor.

Edző: Bencze Tamás

Debrecen, 1000 néző. V: Földházi, Gál J., Mészáros B.

Berényi Sándor: Jól kezdtünk, a védekezésünkkel sikerült megzavarni a vendégeket, akik üres dobásokat hibáztak. Ugyan a ZTE nyerte a lepattanócsatát, de mi is harcosak voltunk, és ez volt a sikerünk kulcsa. Támadásban jól működtek a gyorsindításaink, de felállt védelem ellen sem vallottunk kudarcot. Erre a teljesítményre már lehet építeni. Köszönjük a szurkolóinknak a bíztatást, akik remek hangulatot varázsoltak a csarnokba.

Bencze Tamás: Az egész meccset tekintve megérdemelt hazai győzelem született. Az első negyedben nem találtuk a védekezésünk, álmosak voltunk. A kezdeti sokk után sikerült visszaküzdenünk magunkat, de a döntő pillanatokban nem megfelelő döntéseket hoztunk. Hiába szedtünk több támadólepattanót, az eladott labdáink megbosszulták magukat.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában
Responsive image
Sopronban is győzött a DEAC

E. Ádám * 2017-11-21 10:10:31

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS