Fordulatos mérkőzésen maradt alul a DEAC

E. Ádám * 2018-01-30 11:21:46

Négypontos vereséget szenvedett a DEAC a bajnokság 17. fordulójában Jászberényben. A rendkívül hullámzó mérkőzésen mindkét csapatnak volt kétszámjegyű fórja, ám végül szoros végjátékra került sor, amely a hazaiaknak sikerült jobban. 

A bajnokit a hazai csapat kezdte jobban (4–0), ám Jahmal Jones vezérletével hamar egyenlítettek a debreceniek (4–4). Ezt követően hajdúsági szempontból rémálomszerűen alakultak az események, hiszen Wallace duplájával már tizenkettővel ment az ellenfél (22–10). Szerencsére a DEAC játékosai nem pánikoltak be, folyamatosan csökkentették a hátrányukat, sőt, Velkey hármasával először a találkozó során a vendégeknél volt a fór (27–28). A fordításban kulcsszerepet játszott a remek triplamutató, Berényi Sándor tanítványai 60 százalékos hatékonysággal tüzeltek távolról.

A második felvonásban folytatódott a cívisvárosi henger, Armwoodék 13–0-s szériával sokkolták a jászberényieket (27–41). A hazaiak nem kívántak asszisztálni a debreceni parádéhoz, Lucsics kosara kellett nekik, mint egy falat kenyér. A folytatásban fokozatosan olvadt a debreceni előny, 48–48-nál ismét döntetlenre álltak a felek, a negyed hajrája pedig a Jászberénynek sikerült jobban (52–50).

A nagyszünet után megint kisebb gödörbe került a DEAC, Nelson kosarával meglépett a Jászberény (68–56). Ez a különbség számottevően nem változott a harmadik negyedben, a negyedik játékrészre fordulva 81–69 állt az eredményjelzőn.

Az utolsó tíz perc alaphangját Lilov adta meg az ötödik trojkájával (81–72). A bolgár légiós sikeres próbálkozása ébresztőként hatott a társakra, Molnár András kettesével lőtávolon belülre került a Debrecen (84–79). Kerpel-Fronius Balázs triplájának köszönhetően ismét távolabb sodródott az áhított győzelemtől a DEAC (91–79). A cívisek a végjátékban sem adták fel a harcot, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő.

A 98–94-es vereséget szenvedő debreceni kosárlabdázóknak nincs sok idejük a búslakodásra, hiszen szerdán a MAFC gárdája látogat az Oláh Gábor utcai csarnokba.

JP Autó-JKSE - DEAC 98-94 (27-28, 25-22, 29-19, 17-25)

JKSE: Nelson 24/9, Rakics 8/6, Wallac 18/9, Lucsics 15/3, Sejfic 18 cserék: Cseh 1, Kerpel-Fronius 14/9, Molnár -.

DEAC: Jones 9/3, DeShields 16, Lilov 18/15, Farkas -, Armwood 19/3 cserék: Velkey 15/12, Molnár 12/6, Bognár 5, Kósa -. 

Nikola Lazics, a JP-Auto JKSE vezetőedzője: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, és az is volt. Jól kezdtünk, de a vendégek 12 pontos hátrányból is fordítani tudtak. Döntőnek bizonyult, hogy tizenöt pontos hátrányból még a félidő végéig sikerült a vezetést visszavennünk. Ez nagy mentális erőt adott a folytatásra, amely kitartott a találkozó végéig. Gratulálok a fiúknak és közönségünknek is.

Berényi Sándor, a DEAC vezetőedzője: – Nagyon rosszul kezdtünk, de tizenkét pontos hátrányból a második negyed közepére visszajöttünk a meccsbe. Sajnos 15 pontos előnyünket nagyon gyorsan eladtuk, s lendületbe hoztuk a hazaiakat. Jókor jött nekünk a nagyszünet, de a folytatásban végig futnunk kellett az eredmény után. A második félidőben sok második esélyt adtunk a jászberényieknek, akik ezzel jól éltek. Nekünk több tranzíciós játékból kellett volna még pontokat szereznünk.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában
Responsive image
Megtört az átok, idegenben nyert a DEAC

E. Ádám * 2018-03-19 12:30:52

Responsive image
Kaposvárra látogat a Berényi-csapat

E. Ádám * 2017-11-06 15:45:53

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS