Kaposváron is győzni tudott a DEAC

E. Ádám * 2020-01-07 14:56:06

Őrült végjáték után kétpontos sikert aratott a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A 14. fordulójában Kaposvárott. Kovács Adrián együttese az elrontott első negyed után magához vette a kezdeményezést, és nagyot küzdve megszerezte harmadik idegenbeli győzelmét a szezon során.

Nagy várakozások előzték meg az alapszakasz első felét az 5. helyen záró DEAC kaposvári vendégjátékát, hiszen a házigazdák szakmai stábjához csatlakozott a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Sztojan Ivkovics. Davis öt pontjával indult a találkozó, melyre Moody válaszolt egy hárompontossal. A folytatásban sem tört meg a somogyiak lendülete, Norfleet sorozatban négy triplát is értékesített, így a negyed derekán már kilencpontos előnybe kerültek (19-10). Boriszov és Manigat révén igyekezett tartani a lépést a Kovács-csapat, de a nagyszerűen támadó Kaposvár tartotta a különbséget. Davis duplája után már kétszámjegyűre hízott a differencia, s hiába zárkóztak Tóth Ádám palánk alatti játékával a hajdúságiak, a negyed végére nem sikerült közelebb kerülniük.

A második tíz perc kezdetét nagyon megnyomta a DEAC, két perc alatt 9-2-es sorozatot futottak, Ivkovics időt is kért (33-30). A rövidszünet után sem változott a játék képe, szinte minden támadásból kosár született. Harrison zsákolása után Moddy dobott ziccert, de hiába zárkóztak egyre a cívisvárosiak, Heindlein egy kettő plusz egyes akcióval újra lendületbe hozta övéit. Kovács Adrián is magához hívta fiait, a rövid fejmosás után pedig érezhetően agresszívabb lett a védekezés, s egy perccel a félidő előtt Moody triplájával már egyenlítettek (48-48). Ezt követően az amerikai irányító kiosztott Omenakának egy gólpasszt, dudaszós középtávolijával pedig már kétpontos előnnyel mehettek az öltözőbe.

A fordulás után Tóth, majd Moody volt eredményes, de a vendéglátók Ponjavics pontjaival tartották a lépést. Dramicsanin büntetőivel fordítani tudtak a delfinek, de Bognár és Polyák szinte azonnal válaszolt, újra időt kért a Kaposvár (63-70). Davis fújt ébresztőt egy tripla formájában, de ami a leginkább fájhatott a DEAC-nak, hogy Moody beütötte negyedik személyi hibáját, így átmenetileg a padra kényszerült. A negyed zárása a kulcsember hiányában is a debrecenieknek sikerült jobban, Manigat és Polyák hármasaival kilenc pontos vezetéssel várhatták a záró felvonást (69-78).

Manigat az utolsó tíz perc elején is elsüllyesztett egy triplát, de a kétszámjegyű vezetés után Tóthra is ráfújták negyedik faultját, így két vezérét is pihentetni volt kénytelen a végjátékig Kovács Adrián. A Kaposvár köszönte a lehetőséget, s a negyed felére négy pontra zárkózott (77-81). Boriszov vette hátára a csapatot, de Heindlein hárompontosával, és Davis kettő plusz egyes akciójával már csak kettő volt közte. Többször is az egyenlítésért támadhatott a KKK, de Tóth zsákolása és Polyák távolija után maradt a minimális debreceni fór (82-87). Egy perccel az órán Heindlein ismét értékesített egy triplát, egy véleményes szituáció után pedig újra visszakapták a labdát a hazaiak. Óriásit védekezett a DEAC, Tóth labdaszerzése után Polyák dobott gyors kosarat, majd Davis értékesítette büntetőit (90-92). Bár az ellentámadásból Moody eladta a labdát, Ponjavics kihagyta az üres ziccert, így Boriszov büntetői lezárták a mérkőzést. A DEAC ezzel megszerezte harmadik idegenbeli győzelmét is, így bizakodva várhatják az Oroszlányt a következő fordulóban.

Kaposvári KK – DEAC 92-94 (31-21, 19-31, 19-26, 23-16)

KKK: DAVIS 27/6, NORFLEET 21/15, Ponjavics 11/3, HENDLEIN 17/9, Lalics 8 csere: Dramicsanin 7,  Krnjajski 1, Baki -, Bogdán -.

vezetőedző: Sztojan Ivkovics

DEAC: MOODY 18/9, Manigat 11/6, POLYÁK 17/9, BORISZOV 19/3, Tóth 9 csere: Omenaka 4, HARRISON 11, Bognár 5.

vezetőedző: Kovács Adrián

Kovács Adrián: Nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk, az elején nehezen indultunk be, főleg védekezésben voltak hiányosságaink, melyből a hazaiak tudtak érvényesülni. Ezután sikerült hátul összeállnunk, és gyors, kialakított helyzetekkel operáltunk. Felkészültünk az ellenfélből, de nem volt egyszerű, hiszen az edzőváltás miatt nagyon motivált volt a Kaposvár. Kifejezetten örülök, hogy edzéseken és a mérkőzéseken is csapatként működünk, és boldog kosárlabdát játszunk, ami eredményes is. Nagyon fontos hazai mérkőzés előtt állunk, szeretnénk otthonunkban is győzelemmel kezdeni az évet.


KULCSSZAVAK DEAC, Kaposvári KK, NBI, Debrecen, kosárlabda, Debreceni Egyetem

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS