Alulmaradtunk Fehérvárott

Baranyi Kristóf * 2019-11-23 18:16:37

Jól kezdett, de végül 12 pontos vereséget szenvedett a DEAC férfi kosárlabdacsapata az Alba Fehérvár otthonában. A debreceniek szekerét az ihletett formában kosárlabdázó Stefan Moody húzta, de 32 pontja kevésnek bizonyult a bravúrhoz az Alba Regia Sportcsarnokban.

Az Alba Fehérvár együttese 4 győzelemmel és 4 vereséggel a 8. helyen állt a találkozót megelőzően, közvetlenül a DEAC mögött. A tabellán elfoglalt pozíciókhoz persze azt is figyelembe kellett venni, hogy Jesús Ramírez együttese hazai pályán eddig csak a listavezető Falco KC Szombathelytől kapott ki. Kovács Adrián dolgát tovább nehezítette Isaiah Armwood és Somogyi Ádám hiánya, az Alba mestere pedig bár benevezte kapitányát, Luka Markovicsot, végül nem állította csatasorba.

Repülőrajtot vettek a csapatok, Ljubicsics és Csupkovics is sikeres hárompontossal kezdte a találkozót. A mieink részéről először Moody talált be kintről, majd Tóth Ádám dolgozta be emberét a festékben. A fordulópontot Polyák blokkja hozta, a szerelést követő gyorsindításból amerikai irányítónk ismét három pontot szerzett. Moody feltartóztathatatlannak bizonyult, kisvártatva a harmadik tripláját is elsüllyesztette a hazaiak gyűrűjében, továbbra is hibátlan százalékkal. (6-11) Gyorsan tovatűnt az előny, McDuffie faulttal együtt szerzett kosaraival ismét döntetlen volt az állás. (11-11) A debreceni triplazápornak viszont még korántsem volt vége, Manigat is beköszönt, majd egy rossz váltást kihasználva Tóth Ádám szerzett könnyű pontokat. Omenaka is kitűnően szállt be, hatpontos DEAC-előnynél ki is kérte első idejét Jesús Ramirez. (16-21)
A rövid pihenő után Govens villanásai hozták közelebb a fehérváriakat, de a negyed slusszpoénja ismét Moody nevéhez fűződött, aki a dudaszó pillanatában negyedszer is szétlőtte a gyűrűt a felköríven túlról. (21-26)

A szünet a kék-fehéreknek kedvezett, Ljubicsics, Govens, és Lukács Norbert vezetésével egy 11-4-es futást produkáltak. (32-30) Kovács Adrián magához is hívta övéit, de a hazai rohamok a játékmegszakítás után sem hagytak alább. Hatpontos Alba-vezetésnél a debreceniek mestere kénytelen volt másodszor is időt kérni. (36-30) Ennek sem azonnal látszott a hatása, Csorvási révén kétszámjegyűvé vált az Alba Fehérvár előnye. (42-32) Milos Boriszov lélektanilag a legjobb pillanatban szerzett egy kettest, amivel elkezdtek felzárkózni a hajdúságiak. A félidő utolsó percében Omenaka fitogtatta erejét a palánk alatt egy 2+1-gyes akcióval, majd Harrison labdát szerzett, és dobott egy ziccert, amivel egy pontra csökkentette a félidei hátrányt. (48-47)

A lendület kitartott a térfélcsere után is, Moody ötödik hármasával előbb döntetlenre módosult az állás, majd Tóth Ádám mesteri befejezésével újra vendégelőnyt mutatott az eredményjelző (52-54) Sajnos itt vezetett utoljára a mérkőzésen a Debreceni Egyetem gárdája. Csupkovics és Govens is elkapták a fonalat, állva hagyván a teljes debreceni védelmet. (65-56) A játékrész végén Stefan Moody újfent ellopta a show-t, alacsony termete ellenére magától értetődő természetességgel zsákolta vissza Bognár Kristóf kimaradt dobását, ezzel tíz pont alá tornázva a különbséget a záró etapra.

A DEAC irányítója a végjátékban is megtette, ami tőle telhető, összesen 32 egységet termelt, ebből 21-et a 6,75-ösön túlról. Sajnos azonban amikor nagyon kellett volna, nem lelt társra a támadó térfélen, Csorvásiék pedig eközben futószalagon gyártották a pontokat. A kegyelemdöfést Govens vitte be, a támadóidő lejárta előtt egy jó 9 méteres dobással végleg eldöntötte az érdemi kérdéseket.  Ez az eredmény azt jelenti, hogy az Alba Fehérvár beérte a Debrecent a bajnoki győzelmek számában.

Alba Fehérvár-DEAC 99-87 (21-26, 27-21, 27-20, 24-20)
Alba:
Ljubicsics 13/6, McDuffie 19, Guyton 13, Csupkovics 8/6, Molnár 5. Csere: Govens 22/9, Csorvási 10, Lukács 9/3, Takács .
Vezetőedző: Jesús Ramírez

DEAC: Moody 32/21, Polyák 2, Manigat 7/3, Boriszov 12/6, Tóth Á. 13.
Csere: Harrison 14/3, Omenaka 7, Bognár.
Vezetőedző: Kovács Adrián

Kovács Adrián: Megérdemelten nyert az Alba. Sok olyan hibát követtünk el, ami rányomta a bélyegét a mérkőzés végkimenetelére. Rengeteg második esélyt adtunk ellenfelünknek, amiket sikeresen értekesítettek, valamint három időkérés alkalmával is felhívtuk a figyelmet a faultok használatára, mégsem ütöttük be őket. Ezeket a dolgokat ki kell javítanunk a jövőre való tekintettettel.

 

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Baranyi Kristóf


további cikkek a témában
Responsive image
A Sopron is nyerni tudott Debrecenben

Baranyi Kristóf * 2018-03-14 11:00:23

Responsive image
Továbbra sem megy idegenben

Baranyi Kristóf * 2018-12-03 10:42:19

Responsive image
A Kaposvár ellen sem tört meg a rossz sorozat

Baranyi Kristóf * 2018-02-22 16:22:37

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS