Az év utolsó és egyben legfontosabb meccse következik

E. Ádám * 2017-12-30 10:34:14

A két ünnep között sem maradunk DEAC mérkőzés nélkül, hiszen december 28-án a KTE-Duna Aszfalt csapatát fogadja Berényi Sándor együttese. A 18:30-tól kezdődő találkozó tétje nem kicsi, hiszen a győztes biztosan ott lehet a februári Magyar Kupa nyolcas döntőjén.

Nincsenek könnyű helyzetben a DEAC kosarasai, hiszen a 23-i Szolnoki mérkőzést követően 28-án csütörtökön is pályára lépnek. A játékosoknak nem sok idejük volt a meghitt ünneplésre, hiszen szenteste után, Karácsony első napján máris edzésen volt jelenésük. –Nincs ezzel semmi gond, profi sportolóként hozzá kell tudni szokni ehhez. Nyilván mindenki szeretne több időt a családjával tölteni, de tisztában vagyunk azzal, hogy csütörtökön mérkőzés van, amire fel kell készülni, ráadásul nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek ilyenkor kötelezettségük van. Reméljük, hogy a két ünnep között minél többen lesznek majd kint a meccsen, és bár nem lesz könnyű, szeretnék egy győzelemmel zárni az alapszakasz első felét és az évet. –mondta Lajsz Gergely.

A két gárda eddigi produkciója kísértetiesen hasonlít egymásra, az ötvenszázalékos mérleg mellett mindkét csapat 3 győzelemmel és 3 vereséggel áll otthon és idegenben egyaránt. Az összecsapás nyertese így megelőzi majd a másikat az alapszakasz félidejében, de ami még fontosabb, hogy a győztes biztosan ott lesz a februári Magyar Kupa nyolcas döntőjében, amit ráadásul a Főnix Csarnokban rendeznek majd. –Az elsődleges célunk a biztos bennmaradás volt, amit a legbiztosabban úgy érhetünk el, hogy bejutunk az alapszakasz végén a középházba. A Kecskemét elleni meccs elsősorban azért lesz számunkra fontos, mert egy lépéssel közelebb kerülhetünk ehhez, az hogy egy esetleges győzelemmel bejuthatnánk a kupadöntőbe, az már csak a ráadás. Nyílván fantasztikus érzés lenne ott lenni a döntőn a Főnix Csarnokban, de plusz terhet ez nem jelent számunkra. –vélekedett a center.

A Kecskemét rendkívül jó formában van, Kaposváron aratott kétpontos győzelmük után hazai pályán a Szombathelyet is két vállra fektették. A pontszerzésért elsősorban Marko Derasimovic, Bernard Thompson és Rastko Dramicanin felelősek, de a nyáron a magyar válogatottal az Európa-bajnokságot is megjáró Wittmann Krisztián és Kemal Karahodzic semlegesítése sem lesz egyszerű feladat. –A csapat magja már régóta együtt van, talán ez, és a megszokottnál keményebb védekezésük a legnagyobb fegyverük. Nagyon stabil csapat, nem szabad, hogy olyan hullámvölgyeink legyenek, mint például legutóbb Szolnokon. Bár nem sok időnk volt felkészülni belőlük, igyekszünk majd kihasználni a gyengepontjaikat, és megnyerni a mérkőzést. –zárta szavait Lajsz.

Esélyek a Magyar Kupára:

Nem túl bonyolult a képlet a hajdúságiak szempontjából, hiszen ha csütörtökön nyer a DEAC, akkor biztosan ott lesz a kupadöntőn, ha azonban vereséget szenved, akkor szinte biztosan nem lesz ott. Az a nyolc csapat kvalifikálja egyébként magát a döntőre, akik az alapszakasz felénél (tehát a forduló után) az első nyolc helyen állnak. Pontazonosság esetén a bajnokság ezen szakaszában nem az egymás elleni eredmény, hanem a kosárarány számít, ami a DEAC-nak azért nem jó hír, mert a középmezőnyben ők rendelkeznek a legrosszabbal. Vereség esetén matematikai esélye még mindig van Berényi Sándoréknak a Magyar Kupára, ehhez „nem kell egyéb”, mint hogy a Szeged kikapjon Szombathelyen, a Kaposvár vereséget szenvedjen Pakson, és a Pécs pedig legalább 56 ponttal többel kapjon ki Sopronban, mint a DEAC a Kecskeméttől.


KULCSSZAVAK DEAC, KTE, kosárlabda, Magyar Kupa, NBI, Laszj Gergely

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS