Damarcus Harrison: Fel kell kötnünk a gatyánkat!

Baranyi Kristóf * 2019-08-20 11:46:12

Véget ért a pihenő, hétfő reggel edzésre jelentkeztek a DEAC férfi kosárlabdacsapatának tagjai. Az első tréninget követően frissen igazolt amerikai légiósunk, Damarcus Harrison válaszolt néhány kérdésünkre. A JK Tallinától érkező, 193 centis kosaras szerint a mezőny igen sűrű, de a legjobb nyolcba jutást célozza meg újdonsült csapatával.

Szokásos indító kérdés: mi szél hozta Debrecenbe?

 - A csapat képviselői a nyár folyamán felvették a kapcsolatot az ügynökségemmel. Amikor megtudtam, hogy Magyarországról érdeklődnek irántam, azonnal kérdezősködni kezdtem, hiszen több, korábbi játékostársam megfordult már a bajnokságban. Ezután az edzőkkel is beszéltem, akik meggyőztek arról, hogy beleillek a DEAC elképzeléseibe, így aláírtam.

Említette, hogy több játékostársa is játszott már Magyarországon, milyen hasznos információkkal, tanácsokkal látták el Önt?

 - Igen, úgy hallottam, hogy kemény a versenyfutás, sűrű a mezőny, úgyhogy fel kell kötnünk a gatyánkat. Jelenleg is vannak barátaim a ligában: Dakarai Tucker Szolnokon, míg Demetre Rivers Sopronban kezdi majd meg az idényt.

Mik az első benyomásai a csapatról, a környezetről?

 - Emberileg mindenki nagyon szimpatikus, jól kijövök a társaimmal, és a stáb tagjaival is. A labdás edzések csak most kezdődtek, így ebből az aspektusból még nem igazán tudok nyilatkozni, de az azért első ránézésre is szembetűnő, hogy vannak kiváló adottságú kosarasok a keretben.

Beszéljünk kicsit a játékstílusáról: mit tart legnagyobb erősségének a pályán?

- A sokoldalúságomat. Támadásban több poszton is képes vagyok megbízhatóan teljesíteni, védekezésben pedig akár az ellenfél magasabb játékosait is nyugodt szívvel rám lehet bízni.

Mik a céljai az idei szezonban, egyéni, illetve csapatszinten?

 - Szeretném kiegyensúlyozott játékkal segíteni az együttest, közös célunk pedig a rájátszás kiharcolása.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Baranyi Kristóf


további cikkek a témában
Responsive image
Fantasztikus sikerrel kezdte a szezont a DEAC

Baranyi Kristóf * 2018-10-03 14:56:50

Responsive image
Szerdán szemétszedésben vesz részt a DEAC

Baranyi Kristóf * 2019-04-02 10:35:42

Responsive image
Remek debreceni program: pályán a nemzeti csapatunk

Baranyi Kristóf * 2017-11-25 13:16:25

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS