Kovács Adrián az új vezetőedző

E. Ádám * 2019-06-23 14:18:21

Kovács Adrián személyében megtalálta új vezetőedzőjét a DEAC kosárlabdacsapata. A szakember az előző két idényben segédedzőként dolgozott az első csapatnál, illetve a másodosztályban szereplő U23-as gárdát és az ezüstéremig jutó U20-as együttest irányította. A Berényi Sándort követő tréner augusztusban tölti be 26. életévét, ezzel az A-csoport legfiatalabb edzője lesz. Ifjú kora ellenére már rengeteg tapasztalattal rendelkezik, a debreceni évek előtt Spanyolországban tanulta a szakmát, ahol többek között a FIBA által kibocsátott legmagasabb végzettséget is megszerezte.

-Nagyon nagy megtiszteltetés ez számomra, szeretném megköszönni a bizalmat Becsky Istvánnak és a klubvezetésnek. Az, hogy a DEAC vezetőedzője lehetek egy szép kihívás, és egy fontos mérföldkő a karrieremben, igyekszem a tudásom legjavával segíteni az egyesületet a céljai elérésében. A kosárlabda filozófiámhoz hozzátartozik egy gyors, dinamikus támadójáték, mely agresszív védekezéssel párosul. Nem csak látványos, de eredményes játékkal is szeretnénk kiszolgálni a kosárlabdát szerető debreceni közönséget. –értékelte kinevezését a jelenleg Franciaországban szabadságát töltő Kovács Adrián.


KULCSSZAVAK DEAC, kosárlabda, Kovács Adrián, Debreceni Egyetem

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában
Responsive image
Ivosev érkezik Ramstedt helyére

E. Ádám * 2018-11-02 09:02:39

Responsive image
A Szolnok vette el a DEAC veretlenségét

E. Ádám * 2019-10-23 10:15:41

Responsive image
A Sopron elnapolta a DEAC bentmaradását

E. Ádám * 2018-04-27 11:09:11

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS