Sportos összefogás a jó cél érdekében

E. Ádám * 2017-12-06 09:52:38

Debreceni Karitatív Testület 2017-ben immár harmadik alkalommal szervezi meg karácsonyi szeretetakcióját, melyhez csapatunk újfent örömmel csatlakozott.

A korábbi évekhez hasonlóan a Debreceni Sportcentrum Kft. is csatlakozik a testület által szervezett akcióhoz. A Sportcentrum hívó szavára azonnal a kezdeményezés mellé álltak a város első osztályú sportszervezetei, úgymint a DVSC labdarúgó,  a DVSC-TVP női kézilabda-, a  Debreceni Vízilabda Sport Egyesület póló-,  a Debreceni Hoki Klub jégkorong, valamint a DEAC kosárlabda-csapata.

A „Kék vödör" akció keretében a sportszervezetek tartós élelmiszereket, illetve sporteszközöket gyűjtenek a rászorulóknak 2017. december 6-tól december 20-ig. A Sportcentrum üzemeltetésében lévő létesítmények közül a Debreceni Sportuszodában (Debrecen, Zákány utca 4.) és a Debreceni Jégcsarnokban (Debrecen, Derék utca 33.) van lehetőség az adományok elhelyezésére.

A tavalyi gyűjtési akció során a testület 3000 család megsegítésére elegendő élelmiszert gyűjtött össze Debrecen önkormányzata, a testület tagszervezetei, a Rotary Klub, a Debreceni Sportcentrum Kft., valamint a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével. A gyűjtés sikeréhez hozzájárult 13 gazdasági társaság, valamint városunk Fidesz-KDNP-s országgyűlési és önkormányzati képviselői. A lakosság részéről is jelentős mennyiségű adomány érkezett. A Debreceni Sportcentrum Kft. 140 szeretetdobozt töltött meg, melyek megközelítőleg összesen 1500 kilogrammnyi tartós élelmiszert tartalmaztak. Legalább ezt a mennyiséget idén is szeretnénk összegyűjteni.

A programban 316 önkéntes vett részt. A gyűjtési akció során önkéntes munkát vállaltak idősek, fiatalok, valamint mozgásukban korlátozott fiatal felnőttek. Városunkat tekintve ez példaértékű összefogás.

A keddi sajtótájékoztatón sérülése miatt Debrecenben tartózkodó Kósa Tamás képviselte a csapatot a Zalaegerszegre elutazott Molnár András helyett. -Bár én csak helyettesítem Adnrist, mégis nagyon örülök, hogy itt lehetek, és egy ilyen nemes kezdeményezés kapcsán képviselhetem a DEAC-ot. Nagyon örültünk, hogy idén újra megkerestek bennünket, fontos, hogy a város sportolói példát mutatva támogassák az ilyen akciókat. Én személy szerint Szabolcsban nőttem fel, ami köztudottan az egyik legszegényebb része az országnak, úgyhogy én testközelből is láthattam, hogy milyen nehéz körülmények között kénytelenek élni emberek. Szívből kívánom, hogy sikerüljön elérni a szervezők által említett számokat, remélem, hogy minél több családnak boldogabb lesz a karácsonyi időszak ezáltal. -nyilatkozta a tehertséges hátvéd. 

(forrás: debrecenisportcentrum.hu)


KULCSSZAVAK DEAC, Debreceni Karitatív Testület, adományozás, Add tovább, kosárlabda

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában
Responsive image
Patonay Imre újabb egy évig a DEAC-nál

E. Ádám * 2018-05-25 20:39:16

Responsive image
Hazai pályán visszavágott az ASE

E. Ádám * 2018-01-18 12:15:16

Responsive image
Keron DeShields a DEAC új játékosa

E. Ádám * 2018-01-12 10:17:28

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS