A Szolnokot fogadjuk a forduló rangadóján

E. Ádám * 2019-02-28 14:27:44

A listavezető, címvédő, újdonsült kupagyőztes Szolnoki Olaj KK együttesét fogadja szombaton a DEAC kosárlabdacsapata. Az eredetileg 17 órára kiírt találkozót a csapatok döntése értelmében egy órával később, 18 órától rendezik az Oláh Gábor utcán.

A Zsíros Tibor Férfi K&H Magyar Kupa miatt három hét után rendeznek újra fordulót az NBI-ben. A kupadöntő mindkét fél számára nagyszerűen sikerült, ugyanis a Debreceni Egyetem csapata története első nyolcas döntőjén máris bronzérmet szerzett, míg a Szolnok megvédte bajnoki címét. A két együttes az elődöntőben összefutott egymással, ahol egy rendkívül hullámzó mérkőzésen 18 ponttal nyertek a szolnokiak, és bár az eredmény nem feltétlenül tükrözi a játék képét, az Olaj teljesen megérdemelten jutott a döntőbe.

Hogy mennyire jól sikerült a csapatoknak a kupaszereplés, azt a torna All Star csapata is bizonyítja, hiszen a két gárda játékosai adják a döntő álomcsapatát (Henry Dugat, Vojvoda Dávid, Benke Szilárd, Ivosev Tamás, Luksa Adnric). A szolnoki kupagyőzelemnek azonban meg van az árnyoldala is, hiszen a negyeddöntőben súlyos sérülést szenvedett Strahinja Milosevic és Kovács Péter is, mindkettejükre hosszabb kihagyás vár. Mivel a régebb óta maródi Airington sem bevethető, ezért a listavezető az átigazolási határidő lejárta előtt szerződtette a szerb Nikola Malesevicet.

A DEAC jelenleg 10 győzelemmel és 9 vereséggel a középházat jelentő 7. helyen áll a bajnokságban, míg a Szolnok 17-2-es mérlegével nagyon közel áll ahhoz, hogy alapszakasz győztesnek mondhassa magát. Berényi Sándor együttese mellett szól imponáló hazai mérlege, a hajdúságiak tíz eddig fellépésükből kilencet megnyertek az Oláh Gábor utcán. Ugyanakkor Dragan Aleksic együttesét sem kell félteni, ugyanis kilenc idegenbeli találkozójukból hetet megnyertek.

Kulcskérdés lehet a Vojvoda-Benke páros semlegesítése, a két válogatott játékos ugyanis a bajnokság mellett a világbajnoki-selejtezők alatt is elképesztő teljesítményt nyújtott. Az Andric-Tóth-Milosevics palánk alatti hármasra is nagyon figyelniük kell Bognáréknak, de a rendkívül agilis Andrew Rowseyt sem egyszerű levédeni, ha elkapja a fonalat.

A DEAC ugyanakkor az utóbbi időben kezdi lerombolni az egyemberes csapat mítoszát, ugyanis Boriszov mellé már többen is felnőttek játékban, sőt a montenegrói gyengélkedése alatt a vezér szerepét is átvették. Henry Dugat és Ivosev Tamás végig szenzációsan játszott a kupadöntőn, Jahenns Manigat pedig nagyszerű védekezése mellett egyre stabilabb távolról. Daniel Amigo megbízható teljesítvényével mostanában csattanós választ ad kritikusainak, míg Bognár Kristóf újra tavalyi önmagát idézi. Bár a mérkőzés esélyese egyértelműen a bajnoki címvédő, az utóbbi időben mutatott játékkal, és a hazai pálya előnyével korántsem elképzelhetetlen a debreceni siker.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában
Responsive image
DEAC-ZTE felvezető

E. Ádám * 2018-12-13 09:43:58

Responsive image
Esélyt sem hagyott a Sopron

E. Ádám * 2018-12-25 17:08:50

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS