A fővárosban törné meg idegenbeli rossz szériáját a DEAC

E. Ádám * 2019-01-25 12:06:46

A sereghajtó Serco-TF-Budapest gárdájához látogat a DEAC az NBI A-csoportos Kosárlabda Bajnokság 17. fordulójában. Bár a fővárosiak jelentős átalakuláson mentek át az elmúlt hónapokban, a hajdúságiaknak minden esélyük meg van, hogy megszerezzék első idegenbeli győzelmüket.

A tabellán jelenleg ötvenszázalékos mérleggel a 8. helyen álló DEAC az eddig mindössze egy győzelmet gyűjtő újonchoz látogat. Bár papíron országos kettesnek tűnhet a találkozó, ez koránt sincs így, ugyanis a budapesti gárda az utóbbi időben –főleg hazai pályán- egyre stabilabb játékot mutat. A Szeged legyőzését követően odahaza egy vállalható vereséget szenvedtek a címvédő Szolnoki Olajtól, majd csak hosszabbításban maradtak alul a Kaposvárral szemben. -Ebben a bajnokságban azt gondolom, hogy senknek sem szabad senkit fél vállról venni, főleg nekünk, egy idegenbeli túra előtt. A TF az őszi meccsünk óta teljesen átalakult, egy légiósuk maradt csak az akkori keretből, aki mellé három új is érkezett. Nemrég edzőt is cseréltek, úgyhogy teljesen más mérkőzés lesz, mint az első volt. –vélekedett a szombati találkozóról Berényi Sándor.

Az előző fordulóban a TF Zalaegerszegre látogatott, és sokáig nagyon jól tartotta magát, a győztes kiléte csak az utolsó negyedben dőlt el. A cívisvárosiak Jászberényben vendégeskedtek, de legjobbjuk nélkül nem volt esélyük a dobogó harmadik fokán álló jászságiakkal szemben. -Milos nélkül teljesen más játékot kellett játszanunk, amire nem tudtunk teljesen felkészülni, az első félidőben nem találtuk a ritmust. A fordulás után sokat próbálkoztunk magas szerkezettel, Amigo, Bognár és Ivosev sokat volt fent együtt a pályán, aminek voltak pozitív hozadékai. –mondta a szakember.

A Tehetséges Fiatalok szekerét elsősorban négy idegenlégiósa húzza, de a fiatal magyarok is egyre bátrabban szállnak be a játékba, Ales Pipan vezetőedző pedig érezhetően összeszedte a társaságot. A debrecenieknél várhatóan újra bevethető lesz Milos Boriszov, bár a montenegrói még mindig nincs százszázalékos állapotban. -Nem volt egyszerű hetünk, Boriszov továbbra sem tudott teljes értékű munkát végezni, csak keveset dolgozott együtt a csapattal, és azt is limitáltan. Sajnos egyéb kisebb-nagyobb sérülések és betegségek is hátráltatták a munkánkat, így öt az öt ellen nem nagyon tudtunk készülni. Ettől függetlenül úgy állunk hozzá a TF elleni mérkőzéshez, hogy mikor nyerjünk, ha nem most, minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a győzelemért. –zárta szavait a csapat vezetőedzője.

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS