Az eddigi szereplés számokban

E. Ádám * 2017-11-28 08:36:47

A válogatott szünet miatt két hétig nem rendeznek fordulót az NBI A-csoportjában, a DEAC legközelebb december 6-án lép pályára Zalaegerszegen, a bajnokság lebonyolítása miatt pedig a játékosok jelenleg megérdemelt pihenőjüket töltik. Az alapszakasz egyharmada után kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok, kijelenthető, hogy Berényi Sándor együttese újoncként meglepően jól kezdte a szezont, jelenleg az előkelő 5. helyen tanyáznak 5-4-es mérleggel.

A DEAC szereplése nem csak a szurkolókat, de a szakembereket is meglepte, amit talán a Kezdo5.hu Fogadni mernék című rovata bizonyít a legjobban. A bajnokság mérkőzéseit hétről-hétre tapasztalt edzők, volt játékosok és szakírók tippelik meg. Az eddigi kilenc forduló alatt nyolcszor jósoltak debreceni vereséget, mindössze a vasárnap a Főnix Csarnokban pályára lépő magyar válogatottat irányító Stojan Ivkovics mondta előzetesen, hogy Berényi Sándor fiai nyerni fognak.

A középmezőny jelenleg nagyon sűrű, rengeteg a körbeverés, a negyedik Szegedet és a 11. Zalaegerszeget mindössze egy győzelem választja el egymástól. A Szolnok, Körmend, Szombathely hármas nagyon jól kezdte a szezont, és várhatóan végig az első négyben lesznek, hozzájuk csatlakozhat majd a sérülések miatt a rajtnál beragadó címvédő Alba Fehérvár. Az 5. helytől lefelé azonban óriási helyezkedés várható majd a felső, ill. a középház kiharcolásáért, de ami nagyon bíztató lehet debreceni szempontból, hogy az utolsó három helyezett Jászberény, MAFC, Sopron hármast egytől egyig legyőzték, ráadásul utóbbi kettőt idegenben.

A DEAC-nál csak a Szolnok idegenbeli mérlege a jobb, Molnár Andrásék eddig vendégként négy mérkőzésből hármat is megnyertek (MAFC, Kaposvár, Sopron). Az Oláh Gábor utcán lejátszott öt mérkőzésből kettőn hagyták el győztesen a pályát, ami egy feljutó csapatnál még mindig megsüvegelendő teljesítmény. A Körmend és a Szombathely ellen elszenvedett vereségek a vállalható kategóriába tartoznak (még ha a különbség mindkét esetben fájó is volt), de a jelenleg a 4. helyen álló Szeged elleni szezonnyitó sem tűnik akkora blamának.

Isaiah Armwood egyéni statisztikáival már külön is foglalkoztunk, mindenesetre az már most látszik, hogy a 206 centiméteres amerikai nem csak a légióshelyet foglalja. Jelenleg ő az NBI/A gólkirálya (19.25), a hatékonyságot mérő VAL mutatóban is első (29.25), csakúgy, mint a kiosztott blokkok számában (2.13). Lepattanózásban 3. (9.88), védőlepattanókban pedig a 2. helyen áll (7.5). Rajta kívül még Ivan Lilov (14.38), Jahmal Jones (12.38) és Farkas Attila (11.43) átlagolnak kétszámjegyű pontátlagot, utóbbi ezzel a tizedik legponterősebb magyar. Jahmal Jones a hetedik a gólpassz-listán (4.38), de ezen kívül nincs kiugró debreceni egyéni statisztika, az elért eredmény a csapatmunka érdeme.

Ami viszont a leginkább megsüvegelendő, hogy a kiváló rajtot –két mérkőzést leszámítva- három idegenlégióssal produkálták, ami egyedülálló a magyar bajnokságban, a legtöbb csapat négy, de inkább öt légióssal próbálkozik. Ami ennél is fontosabb, hogy dobott pontok 43 százalékát dobták magyar játékosok, ami egyrészt a légiósok alacsony számának, másrészt a több mérkőzésen is kiugró magyar teljesítményeknek is köszönhető. Viszonyítási alapul szolgálhat, hogy az élcsapatok közül a Falco pontjainak 41, a Szolnoknál 37, míg a Körmendnél 33 százalékát dobják magyar játékosok. A kiesés ellen menekülőknél pedig a MAFC ponttermésének 26, a Jászberénynek és a Sopronnak pedig 18 százalékát szerzik magyarok.

A naptári évben még négy kőkemény mérkőzés vár majd a hajdúságiakra, amivel végleg „beárazhatják” magukat az első osztályban. A zalaegerszegi túra után, a Pécset fogadják majd Velkey Jánosék (december 15. 18 óra), Karácsony előtt Szolnokra látogatnak, majd a két ünnep között a Kecskemétet fogadják (december 28. 18:30).


KULCSSZAVAK DEAC, kosárlabda, Debrecen, statisztika

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában
Responsive image
Kaposvárra látogat a Berényi-csapat

E. Ádám * 2017-11-06 15:45:53

Responsive image
Fantasztikus győzelem Kaposváron

E. Ádám * 2017-11-06 15:32:27

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS