Rangos nemzetközi utánpótlás táborban jártak a debreceni fiatalok

E. Ádám * 2018-07-16 10:04:13

Július első hétvégéjén meghívásos utánpótlás tábort rendeztek a spanyolországi Solsonában. A Katalán kisváros 32. alkalommal adott otthont az Elite Jove elnevezésű nemzetközi kosárlabda tábornak, melyen 25 edző 70 tehetséggel foglalkozott egy héten át. Debrecent a DEAC segédezdője, Kovács Adrián, és három tehetséges fiatal, Godwin Omenaka, Gáspár Mátyás és Balázsi Soma képviselték.

A 2000-2002-es korosztály számára hét napig tartó tábor szinte minden perce a kosárlabdáról szólt. A kora reggeli fakultatív labdás edzés után a délelőtt teljes egészében az egyéni képzésről szólt, 3-4 fős edzői stábok foglalkoztak a 10-12 fős csoportokkal. Koradélután a taktikáé volt a főszerep, míg ezt követően az úgynevezett „signature move-ok” elsajátításán volt a hangsúly, azaz világsztárok védjegyévé vált megmozdulásait sajátíthatták el a fiatalok. Vacsora után a játéké volt a főszerep, a tehetségek 5 az 5 ellen már élesben is megmutathatták tudásukat.

Az edzőtábor legértékesebb játékosának Godwin Omenakát választották, ami nem csak azért nagy elismerés, mert 70 toptehetség közül választották ki, de egészen illusztris társaságba került ezzel. Az évek során az Elite Jove MVP címét olyan későbbi világsztárok is elhódították, mint az NBA-s Gasol-testvérek, Raul Lopez és Ricky Rubio, a Real Madrid kiválósága, a 2017-es Euroliga MVP Sergo Llull, vagy a szintén spanyol válogatott Joan Sastre.

A másik két debreceni akadémista sem volt tétlen ottléte alatt, olyannyira nem, hogy Balázsi Somát választották a legtöbbet fejlődött játékosnak, míg a közel hat tucat játékos egy-egy bajnokságában Gáspár Mátyás egészen a döntőig menetelt.

Kovács Adrián harmadik alkalommal vehetett részt Európa egyik legrangosabb utánpótlás táborában, ráadásul idén már a hat vezetőedző egyikeként. Hogy mekkora elismerés ez valójában, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Barcelona edzőlegendája, a jelenleg a Panathinaikost irányító Xavier Pascual is itt kezdte bontogatni szárnyait, de az Alba Fehérvár egykori edzője, a jelenleg az Alba Berlinnél dolgozó Carlos Frade is több nyarat töltött Solsonában.

-Nagyon büszke vagyok a fiúkra, nagyszerűen dolgoztak az egy hét alatt, megérdemelték a díjakat. Az itt töltött idő alatt csak pozitív visszajelzéseket kaptam a srácokról, azt gondolom, hogy sok tapasztalattal térhetnek haza. Szerencsére kezd kialakulni egy jó kapcsolat a tábor szervezőivel, így játékosok és fiatal edzők számára is adott a lehetőség, hogy a jövőben a táborban tanulhassanak. –vélekedett Kovács Adrián.


KULCSSZAVAK Elite Jove, DEAC, kosárlabda, Summer Camp

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában
Responsive image
Ivosev érkezik Ramstedt helyére

E. Ádám * 2018-11-02 09:02:39

Responsive image
Az eddigi szereplés számokban

E. Ádám * 2017-11-28 08:36:47

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS