Jövőre is Berényi Sándor irányítja a DEAC-ot

E. Ádám * 2018-05-25 20:34:49

Véget ért a DEAC kosárlabdacsapatának első A-csoportos szezonja, és összességében elmondható, hogy egy rendkívül hullámzó éved után pozitívan zárult. Az együttes az utolsó mérkőzésen egy közönségszórakoztató összecsapáson legyőzte a Jászberényt, ezzel újoncként megnyerte az alsóházat, és a 11. helyen végzett. Becsky Istvánnal, a csapat szakosztályvezetőjével beszélgettünk.

-Összességében óriási élmény volt az első szezonunk az A-csoportban, nagyon megtisztelő volt a kosárlabda fellegváraiban, igazi sztárjátékosok és sztáredzők ellen hétről-hétre szerepelni. Szezon elején a célunk a bentmaradás volt, ennek ellenére nagyon jól kezdtünk. A Pécs elleni sikerrel már 6-5-ös mérleggel is álltunk, ekkor azt gondolom, hogy mindenkit kicsit elvitt a hév. Jöttek a sérülések, a csapat lendülete pedig az ominózus Kecskemét elleni vereség után megtorpant. Talán túl sokáig ragaszkodtunk a három légiós felálláshoz, ez egyértelműen az én hibám, utólag visszagondolva léphettünk volna hamarabb is, annak ellenére, hogy amíg mindenki egészséges volt, addig működött ez a felállás is. Belekerültünk egy igen komoly hullámvölgybe, és bár ezt szezon közben nem kommunikáltuk, de Berényi Sándor felajánlotta, hogy hátralép a csapat sikerességének érdekében, de a szakmai stáb felé töretlen volt a bizalmunk. A keret megerősítése mellet Patonay Imre leigazolása is kulcsfontosságú volt, az ő személye is kellett, hogy fel tudjuk rázni a csapatot, nem csak egy tapasztalt szakemberrel, de egy nagyszerű emberrel is gazdagodott a stáb. Bár a megbízatása csak a szezon végéig szólt, előzetes tárgyalásokat folytatunk vele is a folytatásról.

 Becsky István azt is elárulta, hogy már a csapat tagjaival is elkezdődtek a tárgyalások a folytatásról, sőt Berényi Sándor vezetőedzővel már sikerült is megállapodni, így jövőre is ő irányítja majd a DEAC-ot.

-Először is szeretném megköszönni a Debreceni Egyetem, a város és a szponzoraink szerepvállalását, hogy ilyen stabil alapot tudnak biztosítani számunkra, jövőre ha minimálisan is, de nőni fog a költségvetésünk. A játékosokkal leülünk tárgyalni, szeretnénk, ha a csapat magja egyben maradna, és ha sikerül megállapodnunk, akkor ehhez mérten szeretnénk még minőségi igazolásokat végrehajtani, ami ezúttal is a szakmai stáb döntése lesz. Az első igazolásunk mindenesetre már meg van, hiszen jövőre is Berényi Sándor fogja irányítani a DEAC első osztályú kosárlabdacsapatát. A vezetőség részéről nem is volt kérdés az edző személye, örülünk, hogy egy fiatal, ambiciózus, saját nevelésű edző van az együttes élén.

A naptári év elején elég komoly hullámvölgyben volt az együttes, de az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban szinte végig teltház volt.

-Szeretném megköszönni a debreceni sportbarátoknak a kitartó szurkolást. Az azért sokat elárul, hogy a Kaposvár elleni hazai vereség után már kilenc vereségnél jártunk sorozatban, ők mégis felállva tapsolták meg a fiúkat a küzdeni akarásért. A nehéz pillanatokban is kitartottak mellettünk, ilyen közegben könnyebb volt kijönni a gödörből. Azt gondolom, hogy a DEAC kosárlabdameccsei a jövőben is minőségi szórakozást biztosítanak majd, és ehhez nem is feltétlenül kell leszakadnia a lelátónak. Idén még biztosan nem, de 2019-ben szeretnénk felújítani és bővíteni a csarnokunkat. Az látszik, hogy a kosárlabdára igény van Debrecenben, a 3x3-as világversenyek iránt óriási az érdeklődés, de a Magyar Kupa döntő és válogatott Koszovó elleni mérkőzésére is rengetege voltak kíváncsiak. Jelenleg is tárgyalásokat folytatunk annak érdekében, hogy minél több kosárlabda eseménynek adhassunk otthont a jövőben.

A felnőtt csapat mögött komoly utánpótlásbázis áll a Debreceni Kosárlabda Akadémia jóvoltából.

-Büszkék vagyunk az utánpótlás eredményeinkre is, hiszen fiú vonalon minden korosztály bejutott az országos döntőbe, sőt az U18-as csapatunk már túl is van a finálén, a második helyezésük nagyon szép eredmény. A lányokat is meg kell itt említeni, Kovács Imre vezetésével nagyszerű munka folyik a felnőtt csapatnál, évről-évre egyre több tehetség épül be a nagycsapatba. Az Egyetemi Bajnokságban pedig idén is ott lesznek a négyes döntőben.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában
Responsive image
Megtört az átok, idegenben nyert a DEAC

E. Ádám * 2018-03-19 12:30:52

Responsive image
Az eddigi szereplés számokban

E. Ádám * 2017-11-28 08:36:47

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS