Tiszaújvárosban is nyerni tudott az U23

E. Ádám * 2019-11-18 14:19:10

Megszerezte első idegenbeli sikerét a DEAC U23-as csapata Tiszaújvárosban. Az NBI/B Zöld csoportjának 10. fordulójában ezúttal három junior korú játékos is szerepett kapott, Kalassai Martin, Tóth Gergő és Kiss Kolos is rendkívül hasznos játékkal járult hozzá a sikerhez. Bár a támadójáték ezúttal rendesen akadozott, a fiatalok csapatként küzdve, nagyszerű védekezést mutattak be, s 55 ponton tartották a borsodiakat. A végjátékban az ezúttal is eredményesen játszó Asszú Ádám döntött, az utolsó percben csak ő tudott a gyűrűbe találni, sorozatban szerzett öt pontjával pedig megszerezte 4. győzelmét is csapatának. 

Kádár Tamás tanítványai a következő fordulóban a tabellán egy hellyel előttük álló SMAFC-ot fogadják. 

Tiszaújvárosi Phoenix KK - DEAC U23 55-57 (17-16, 9-15, 15-9, 14-17)

DEAC: Várbíró 4, Asszú 17/9, Kalassai 9/9, Opre 2, Fábián 4 csere: Gáspár 5, Sólyom 9, Kiss 3/3, Tóth G. 3, Balázsi 1, Szekeres -.

edző: Kádár Tamás

Kádár Tamás: Először is gratulálok a csapatomnak, hiszen egy fizikálisan nagyon megterhelő meccset sikerült megnyernünk. Úgy gondolom, hogy a védekezésünk most is rendben volt, és ez ellensúlyozta azt, hogy kevésbé dobtunk jól a támadásokban – a mai meccsen is. Mindenképpen le a kalappal a srácok előtt! Fontos volt, hogy a mai találkozón három U18-as játékos is pályára lépett, akik nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában
Responsive image
Rájátszásba jutott az U23

E. Ádám * 2019-03-26 09:33:41

Responsive image
Majdnem elszórakozta előnyét az U23

E. Ádám * 2019-01-21 12:58:16

Responsive image
A Kecskemét nyerte a fiatalok csatáját

E. Ádám * 2019-10-07 15:11:51

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS