Újra győztek a DEAC-os hölgyek

E. Ádám * 2019-02-11 14:53:21

Az utóbbi hetek eredménytelensége után visszatért a győzelem útjára Kovács Imre együttese a Női Amatőr NBI Piros-csoportjában. A Debreceni Egyetem csapata három elvesztett mérkőzés után tudott újra nyerni az A-csoportos kerettagokkal is felálló PEAC-Pécs ellen, így továbbra is stabilan tartják pozíciójukat a középmezőnyben. A meglehetősen pontszegény mérkőzésen a debreceni hölgyek végig kézben tartották a mérkőzést, a félidőre már tízpontos vezetésre tettek szert.

A fordulás után okosan tartották előnyüket Szabó Rékáék, győzelmük egy percig sem forgott veszélyben. A kulcs a stabil védekezés volt, sikerült a vendégeket mindössze 47 ponton tartani, ráadásul a lepattanó harcot is sikerült hússzal megnyerni, így a 22 eladott labda is belefért. A DEAC-os hölgyek legközelebb a fővárosba látogatnak, a tabella második helyén álló Csata DSE ellen várhatóan nem lesz egyszerű dolguk.

DEAC – PEAC-Pécs-Pingvinek 54-47 (15-10, 17-12, 11-11, 11-14)

DEAC: Mezei 3, Szabó R. 4/3, Gál 7, Göttlinger 11/6, Földvári 15 csere: Foltin 9, Kernács 4, Jávor, Papp, Körösi 1, Horváth, Salamon.

edzők: Kovács Imre, Jávor Barna

Kovács Imre: Kisebb hullámvölgyben voltunk az utóbbi időszakban, ezért is volt fontos ez a mérkőzés, illetve azért is, mert a Pécs az egyik közvetlen riválisunk. Támadásban amikor nem bontottunk ész nélkül a játékokba, és türelmesek voltunk, akkor meg voltak a helyzeteink. Védő oldalon talán jobban használhattuk volna a faultjainkat, ebben mindenképp fejlődnünk kell a jövőben, de összességében a 47 kapott pontra nem lehet panaszunk. Remélem ez a győzelem lendületet ad a folytatásra, gratulálok a lányoknak.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: E. Ádám


további cikkek a témában
Responsive image
Tovább menetel a női csapatunk

E. Ádám * 2019-01-07 11:41:51

Responsive image
Súlyos vereség Szigetszentmiklóson

E. Ádám * 2018-12-03 10:11:03

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS